Linus néni családja 2.

Úgy érzékeltem a Lincsi által elejtett szavakból, meg ki is lehet következtetni, hogy Lenkicének nagyon nem tetszett, hogy Linus néni örökölte a Deák utcai házat. Gondolom, Ő is jogot formált volna rá. Vagy egy részére. Én úgy gondolom, azért maradhatott Linus nénié, mert Ők hivatalosan Örökbe fogadták az unokaöccsét, Lászlót, így mivel Őt eltűntté vagy holttá nyilvánították, az öröksége egyenes ágon visszaszállt rá, mint anyjára. Az általam látott körülményeket ismerve, egyáltalán nem csodálkozom, a köztük feszülő indulaton.

Amikor mi már elköltöztünk a saját házunkba, az akkori bérlőkkel cserélve, mégis odakerültek Lenke néniék. Alaposan felújították a házat. Szegény Lincsit jól kisemmizték. Hátra telepítették, a mi régi szobánkba, mondván, hogy ott van közel neki a fürdőszoba, és megkapta a kiskonyhát. Egész nap ingázhatott a két helyiség között. Látogatásaim során egy párszor találkoztam a családdal is.

Legtöbbször István engedett be. Egy nagyon komoly, udvarias, tartózkodó fiú volt. Jártam egyszer a régi konyhánkban is, azt ők használták. Juditkára nem emlékszem. Talán nem is láttam sose. Ki tudja. Az együttélés, vagy a ház, mégse volt az igazi, ezért pár év után eladták, úgy, hogy valamilyen arányban megosztották az árát.

Mi úgy szerettük Linus nénit, mint a nagymamánkat. Felajánlottuk neki, hogy építünk egy szobát neki a házhoz, jöjjön hozzánk.

De volt egy régi barátnője, aki rábeszélte, egy ugyancsak furcsa megoldásra. A barátnő elvált, vagy özvegy lányának volt egy barátja (félig meddig élettársa), akivel nem éltek egy háztartásban, az Isten tudja miért, illemből? Szóval ez az úriember egyedül maradt a Dob utcai lakásában, miután az édesanyja meghalt, és Ő felajánlotta, hogy mivel már olyan jól megszokta az öregasszonyokkal való együttélést (ezt én teszem hozzá), költözzön hozzá az egyik szobába teljes ellátással. A házért kapott pénzt, meg ki tudja mire, a barátnő lánya kapta meg.

A költözés megtörtént, a barátnők igyekeztek rávenni Lincsit, hogy lazítson már egy kicsit, cserélje le a ronda ósdi fekete ruhatárát. Ami azt illeti, az nagyon ráfért. Ahogy meghaltak sorban a hozzátartozói, Ő attól kezdve állandóan gyászban járt. Nem is járhatott másban, hiszen mindent befestett, vagy festetett feketére. Arra meg végképp nem jutott pénze, hogy új ruhaneműt vegyen.

Csináltattak neki egy szép fekete szilszkin bundát. Akkoriban az ügyesek úgy csinálták, hogy vettek a bizományiban egy jó nagy használtat, amit aztán egy jó szabó ügyesen átszabott egy kisebb termetűre, úgy, hogy a kopott részek kimaradtak. És lett végre egy aranyos, galambszürke buklé kompléja. Ruha meg kiskabát, fehér gallérkával. Nagyon jól állt neki a fehér hajához.

A ronda, földig érő fürdőköpenyét is átszabták egész csinosra.

A hölgyeknél nagyon nem stimmelt valami, mert nem sokkal Linus néni átköltözése után, meghalt az unoka. Egy csinos fiatal lány. Öngyilkos lett. Már halott volt, amikor rátaláltak a gázsütőbe hajolva. Onnét tudom, hogy csinos lehetett, mert volt egy vandonatúj sötétkék brokát kompléja,

a ruha körbőlszabott aljjal. Csinos, kis háromnegyedes ujjú boleróval. És ezt kedvezményes áron megvettük nekem. Még az én 36 kilós termetemre, 60 cm-es derekamra is éppen csak jó volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mellbőségéből viszont sajnos be kellett venni.

De szerencsére Lincsinek a továbbiakban nem sok köze volt hozzájuk. Laci bácsi – az övék volt a lakás alatt, ami olyan magasföldszint-féle volt, az étterem, amit persze államosítottak. Várakozásainkkal ellentétben, tényleg nagyon kedvesen, udvariasan bánt vele. Nem tudom, mivel kereste a kenyerét, sokat úton volt, akkor nyilván Linus néninek kellett magáról gondoskodni, de ha otthon volt, szívesen főzött. És bizony olyanokat is tudott, amit Lincsi nem. Pl. megtanította maceszgombócot csinálni. Linus néni sem bánta meg a választását, szeretettel beszélt róla, azt mondta, tényleg olyan, mintha fia lenne.